Egy ősi mohikán közmondás szerint a gyerekünk nem a birtokunk, hanem a teremtő kölcsönözte nekünk. A szülő felelőssége, hogy megtalálja annak módját, hogyan adjon szárnyakat a gyerekének, hogyan nevelje önállóságra.

Ez mind nagyon szépen hangzik, a valóság azonban gyakran inkább így fest: mindjárt 8 óra, és a hétévesünk még mindig pizsamában ugrál az ágyon, miközben a suliban nem sokára becsöngetnek. Gyorsan lecibáljuk róla a pizsit, felhúzzuk rá a ruhát, miközben tudjuk, elég nagy ahhoz, hogy önállóan is felöltözzön. Ismerős? Mi szülők gyakran csinálunk meg a gyerekeinknek olyan dolgokat, amelyekre már önállóan is képesek lennének, viszont ezzel sajnos azt az akaratlan üzenetet küldjük nekik, hogy nem bízunk a képességeikben. Az eredmény pedig hosszú távon az lesz, hogy nem rendelkeznek majd függetlenséggel, önbecsüléssel, problémamegoldó képességgel. Az önállóvá válás egy konkrét tanulási folyamat, amely olyan szokások bevezetését jelenti, melyek támogatják a gyereket abban, hogy magától cselekvő emberré váljon, bízzon képességeiben és tudja, hogy képes megtalálni a megoldást az élet kihívásaira.

A gyerek, de a szülő igényei is fontosak

A Save the Children 2016-os jelentése azt sugallja, hogy a gyerekek tanulási képességeinek alábecsülése valós alulteljesítésre ítélheti őket, vagyis eszerint nem érdemes túl keveset várnunk a gyerekünktől. Sok más kutatás is alátámasztotta, hogy a gyerekeknek szükségük van valamilyen formális iránymutatásra, és ez még nem jelent autoriter nevelést. Az úgynevezett „irányadó” nevelés megfelelő egyensúlyban tartja a szülő és a gyermek igényeit. A Braun Research tanulmánya szerint például a gyerekek házimunkába való bevonása hosszú távú előnyökkel járhat szociális, érzelmi és később szakmai szempontokból is. Más tanulmányok is azt mutatták, hogy minél korábban (3 éves kortól) adunk a gyereknek apróbb feladatokat, annál önállóbbak és függetlenebbek lesznek, sőt az iskolában is jobban teljesítenek majd.

Persze vannak helyzetek, amikor sietni kell, és nincs idő megvárni, míg magától felöltözik. Más esetekben az alábbi tippek segíthetnek:

  1. Legyünk figyelmesek

Mondjuk el neki, hogy sajnáljuk, amiért kisgyerekként kezeltük, miközben ő már – a példánknál maradva – önállóan is fel tud öltözni. Ne használjunk ilyen kifejezéseket: „te már nem vagy csecsemő”.

  1. Határozzuk meg a lehetőségeket

Készítsünk egy listát azokról a dolgokról, amelyeket már maga is elvégezhet. Kérdezzük meg tőle, milyen új feladatokat próbálna ki egyedül.

  1. Jelöljük ki a prioritásokat

Egyszerre egy feladattal foglalkozzunk, így nem fogjuk megterhelni.

  1. Teremtsünk időt

Ha 10 percet vesz igénybe a fésülködés, akkor kezdjük a reggelt 10 perccel előbb. Ha nem ellenőrizzük minden egyes lépését, együttműködőbbé válik majd.

  1. Felejtsük el a tökéletességet

Fogadjuk el, hogy nem fogja olyan jól elvégezni a feladatot, mint mi. Ha például kiömlik a tej, mutassuk meg neki kritika nélkül, hogyan kell feltörölni.

  1. Dicsérjük meg

Ahelyett, hogy rámutatnánk, hogy rossz lábon van a cipője, inkább dicsérjük meg, hogy egyedül is sikerült felvennie. Magától is észre fogja venni a kellemetlen érzést. Utána megmondhatjuk neki, hogy tudjuk, holnap már a helyes lábára fogja felhúzni a cipőt.

  1. Vegyük figyelembe a körülményeket is

Ha a gyerekek fáradtak, betegek, feszültek vagy épp változáshoz kell alkalmazkodniuk, akkor ne vezessünk be új feladatokat, és ne bátortalanítsuk el, ha visszafejlődött, mert ez teljesen normális. A feladatok átmeneti megosztása segíthet abban, hogy újra felvegye majd a fonalat, ha jobban lesz.

  1. Legyünk türelmesek

Bátorítsuk a korának megfelelő aktivitásokra, de ne hasonlítsuk össze más gyerekekkel. Ha nehézségei akadnak az önállósodásban, maradjunk türelmesek. Ha ellenáll, és azt kéri tőlünk, hogy csináljuk meg helyette, amit már ő is megtudna, kérjük meg, hogy vegyen részt a feladatokban. Például kezdheti ő a feladatot, mi pedig segíthetnünk neki a bejejezésben.

A bejegyzést készítette:

Bánosi Eszter

Tanítsd önállóságra a Day-to-day Kids segítségével:

ITT TÖLTHETED LE INGYEN AZ APPOT: