„Itt a szemem, itt a szám, ez meg itt az orrocskám” – hangsúlyozza a közismert gyerekmondóka. Nemcsak azért, hogy a kisgyerekbe jól belevésse, hol vannak a testrészei, hanem azért is, hogy tudatosítsa legfontosabb érzékszerveit, hiszen azokon keresztül ismeri meg a világot. Nyáron különösen sok lehetőség adódik a játékos felfedezésre, hiszen a kitárt ablakokon keresztül rengeteg hang szűrődik be az otthonunkba, nézhetjük az égen elvonuló bárányfelhőket, csodálatos illatú növényeket szagolhatunk, sokféle ízű gyümölcsöt kóstolhatunk, és a cipőnk sem gátol meg abban, hogy pucér talppal lépkedjünk a meleg homokban.

Miért is fontos az érzékszervi észleléses játék?

Mert a látás, a hallás, az ízlelés, szaglás és a tapintás érzeteinek összekapcsolása a játékélményben segíti a kognitív készségek fejlődését. A kognitív készségeket akkor használjuk, amikor problémákat oldunk meg, vagy új ötleteket hozunk létre a már meglévőkből. A problémák megoldásának folyamata a megfigyeléssel kezdődik; vagyis amikor megfigyeljük az objektumok tulajdonságait. A kisgyerekek minden érzéküket használják, hogy felfedezzék a tárgyakat, és eltárolják azok tulajdonságait az emlékezetükben. Amikor a gyerekek érzékszervi élményeket kapnak, az összes testükben tapasztalható élményt eltárolják az úgynevezett szenzoros emlékezetükben.

Az érzékszervi játék tehát rendkívül fontos, hiszen ez lesz majd az alapja annak, hogyan tudják később megoldani például a matematikai vagy tudományos problémákat. Amint egy gyerek rendelkezni fog ilyen élményekkel, képessé válik arra, hogy az új helyzetekben előhívja a testi és kognitív emlékezetéből mindazt, ami a megoldáshoz szükséges. Másrészt a megfigyelési folyamat önmagban is egy készség, amely nemcsak az iskolában, de egy egész életen át előnyt jelent. Minél többet játszanak, manipulálnak a tárgyakkal, fedezik fel a világot, annál több olyan kulcsfontosságú készséget fejlesztenek ki, amelyeket a későbbikben fognak hasznosítani.

A nyár, a természetbeni játékok remekül mozgósítják mind az öt érzéküket, melyeken keresztül rengeteg fontos tapasztalatot szereznek, megértik a körülöttük lévő jelenségeket. Íme néhány tipp a játékos érzékszervi fejlesztéshez és a világ megismeréséhez:

Hangvadászat

Hallás útján a gyerekek nagyon fontos információkhoz jutnak a körülöttük lévő emberekről, önszabályozást tanulnak, edződnek motoros készségeik, fejlődik az agyuk, megtanulnak figyelni. Mivel a mai világunkban rengeteg vizuális inger ér mindenkit, egyikünk sem képes igazán hallgatni, ezért nem árt kiélezni ezt a képességünket is! Játsszunk hangvadászatot: nyomtassunk ki pár képet a környékünkön található hangforrásokról, például kismadarakról, villamosról, motorról, vízcsobogásról, gyerekekről, stb.. A feladat az, hogy a gyerekeknek séta közben minél több hangot kell felfedezniük és a képekhez kapcsolniuk.

Jégfestés

Amikor a gyerekek olyan játékokat játszanak, melyekhez a látás szükséges, a korai íráskészséget gyakorolják. A látással kapcsolatos játékok segítenek felismerni a szavakat, mintákat, tárgyakat, és persze a memóriájukat is fejlesztik. A madarak, a vadvilág tanulmányozása, a csillagok kémlelése, a víz folyásának, az elvonuló felhőknek, a faleveleknek mozgásának, vagy a rajtuk keresztül átszűrődő nap fényének megfigyelése mind remekül fejleszti ezt az érzéküket, nem utolsó sorban kikapcsolja, megnyugtatja őket. Ha pedig szeretnénk a látást összekapcsolni a kreativitással is, kánikula idején kipróbálhatjuk, milyen jéggel festeni. Semmi másra nem lesz hozzá szükségünk, csak néhány jégkockára, temperafestékre, fagyipálcikára és papírra. Öntsük a temperát a jégkockák tárolójába, majd tegyük be a mélyhűtőbe. Miután már egy picit megszilárdultak, állítsuk bele a pálcikákat, majd fagyasszuk meg teljesen. Amint megfagyott a rendhagyó festőecsetük, a gyerekek máris kezdhetik a festést, míg el nem olvad a jég.

Levendulás gyurma  

Idővel a gyerekek felismerik az illatokat, és különbséget is tudnak tenni a finom, büdös, fűszeres, szúrós, aromás, édes, stb. illatok között. Ilyenkor júniusban szinte adja magát, hogy a levendulával kísérletezzünk, és készítsünk belőle együtt valami illatosat. A tapintást is belevonhatjuk a játékba: a feladat az, hogy házi készítésű gyurmába nyomkodjuk bele a levendula lepergő virágát. Az illatélmény egészen egyedülálló lesz!

Így esznek a pillangók

A gyerekek aszerint alakítják ki ízlelési preferenciáikat, hogy milyen táplálékokkal találkoztak életük első éviben. Segítsünk nekik abban, hogy kitalálják, milyen ízeket szeretnek, és melyeket kevésbé, illetve ösztönözzük őket arra, hogy minél több ízt, ízkombinációt kipróbáljanak. A különböző ízek megismeréséhez tegyünk különféle tálkákba különféle összetevőket: például sót (sós), cukrot vagy mézet (édes), citromot (savanyú), grapefruit levet (keserű) és ribizlit (fanyar). Azt is játszhatjuk, hogy bekötött szemmel kell kitalálniuk, mit kóstolnak éppen. Ennek pillangós változata a következő: adjuk a szájukba egy-egy szívószálat – ezek lesznek a pillangók szívókái, melyeken keresztül táplálkoznak. Öntsünk dobozokba különféle ízű folyadékokat, a kis pillangóknak pedig azonosítaniuk kell a felszívott folyadékot.

Érzékszervi séta

A tapintáson, érintésen, vagyis bőrérzékelésen keresztül ismerkednek meg a gyerekek a saját testükkel és kommunikálnak másokkal. A legtöbb érzést a lábukon és kezükön keresztül érzékelik, ezért érdemes őket olyan tevékenységekbe bevonni, ahol aktívan használhatják ezeket a testrészeiket. Mókás nyári játék, ha különféle vödrökbe vizet és más-más állagú és textúrájú dolgokat töltünk. A gyerekeknek ezeken kell végiggyalogolniuk. Mi legyen a tartályokban? Igazából bármi, ami izgalmas érzékszervi élményt nyújthat a talpacskáknak: homok, rizs, bab, borotvahab, lapos kavics, stb. Kérdezzük meg tőle, melyikbe volt a legjobb belelépni és miért? Melyik volt a legkényelmetlenebb érzés? A gyerekek imádni fogják saját érzeteik felfedezését!

Izgalmas érzékszervi kalandokat kívánunk a nyárra!

A bejegyzést készítette:

Bánosi Eszter

Fedezzétek fel együtt a környezeteteket a Day-to-day Kids segítségével!

ITT TÖLTHETED LE INGYEN AZ APPOT: